"Esténként még beszélgetni is szoktam vele" – Kútvölgyi Erzsébet a férje elvesztéséről vallott
A színésznő februárban veszítette el a férjét, Zákányi Zsoltot. Negyven évet töltöttek együtt.
A színésznő februárban veszítette el a férjét, Zákányi Zsoltot. Negyven évet töltöttek együtt.
„Mint a farkasfalka rontottak rá olyanok is, akik sokat köszönhettek neki” – fogalmazott a 2017-ben szexuális zaklatással megvádolt, azóta elhunyt Marton Lászlóról a Vígszínház színművésze.
Veiszer Alinda műsorában a színésznő arról beszélt, hogy Marton László szerinte még mindig élhetne, ha nem robban ki a zaklatási ügye.
Az érintettek azt írták, nem vehetnek át aranydiplomát azoknak a kezéből, akik megtagadták egykori tanáraink, és tanáraik sorát.
Megidézve a legendás sanzonénekes drámai fordulatokkal teli életét, Edith Piaf slágereit adja elő több magyar művész pénteken a Kongresszusi Központban. A koncerttel a világ talán legnagyobb hatású énekesnője születésének 100. évfordulója előtt tisztelegnek.
Kútvölgyi Erzsébet kapja idén a Páger Antal-díjat; a művész vasárnap veheti át a makói önkormányzat elismerését a Maros-parti városban, a Hagymaházban.